Székelyudvarhely 2022

A félév során Székelyudvarhellyel foglalkoztunk. A folymat a helyszín vizsgálatával indult. Nem volt kész program, hanem nekünk kellett feltérképezni a városban rajló lehetőségetet. Jól kellett kérdeznünk, majd mégjobban válaszolnunk. A tervezési feladatot a helyiek nagy lelkesedéssel fogadták, így a tervezési tárgyunk (csapatmunka) egyéni feladatként folytatódott (tervpályázat), hogy a végén egy helyszínen megtartott kiállítással záruljon. 





A félév során fő célunk az volt, hogy Székelyudvarhely példáján keresztül megvizsgáljuk, milyen lehetőségek lehetnek a természetes vizek urbánus környezetben történő felhasználására. Sok mai város problémája, hogy a fő autóutakat a folyó mellé telepítették, így elzárják a vizet és a partot a várostól. Székelyudvarhely azért is ideális, mert itt ez a hibás fejlesztési elv elmaradt, így sok lehetőség van kihasználni a víz adta lehetőségeket. Be lehet vonni az eddig használaton kívüli folyót és partját a város vérkeringésébe. Új piazzák, találkozó helyek alakulhatnak ki a Küküllő mentén, ha újra felfedezzük, magunkévá tesszük.
A tervpályázat során vizsgálódásom másik pontja az 1960-80-as években épült lakótömbök revitalizálása, melyre jó példa a Pap-réten lévő tömbházak csoportja. A tömbök problémája a nyilvános és privát zónák közötti átmenet hiánya, mely gátja a lakók közötti kapcsolatok kialakulásának. Nincs téri lehetőség egymás megismerésére, így közösségek kialakulására. Ennek folyamánya, hogy a közösségi tevékenységre alkalmas nyilvános terek kihasználatlanok, funkciótlan mezőként ölelik körbe a zárt lakó-blokkokat. Példáim ezen problémák orvoslására adnak tanácsot, közösség építésére alkalmas terek létrehozásával.